Túlvilág

Jimin POV


Reggel telefonom csörgésére ébredtem. Nam hívott. Felvettem.
-Hé, Jimin, ébresztő Csipkerózsika! Hol a faszban vagy? Hah!? Lemaradtál az első óráról te idióta!- ordított a vonal másik oldalán.
-Te meg mi a tökömnek ordibálsz velem korán reggel?- nyöszörögtem kicsit idegesen.
-Hogy miért? Mert lekésted az első órádat okoskám. Ha meg így folytatod a másodikat is le fogod! Nagyon sokat kellesz ám tanulni. Jövő héten írtok ember! Mondtam tegnap, hogy ne igyál annyit.-hajjaj...
Jaj, istenem... Namjoon azt hiszi, ő a pótanyukánk. Folyton "vigyáz ránk". Most pedig meg is süketített.
-Miért? Basszus. Hány óra? Te jó ég! Fél kilenc!? Nem szólt az ébresztőm. Ne aggódj, harmadik órára ott leszek. Sietek. És köszi.
-Nincs mit. Csak igyekezz. Szia.-csapta rám a telefont, meg sem várva válaszomat. Még kicsit hanyatt vágtam magam az ágyon, úgy pihentem ki a tegnapi buli fáradalmait. Mikor eszembe jut az a táncoslány.. Ahh.. Mamám.
Felálltam, de azonnal vissza is ültem, mert belehasított fejembe a fájdalom és a hányinger is elkapott. Jesszus. Legközelebb kétszer is meggondolom, hogy miből mennyit iszok. Még egy darabig üldögéltem ágyam szélén, mire fel tudtam úgy állni, hogy nem rókázom el magam.
Kikászálódtam a fürdőszobába, kinyitottam kis szekrényemet és kivettem belőle egy szem fájdalomcsillapító bogyót. Bevettem, aztán nekiláttam reggeli elintéznivalóimnak. Visszamentem a szobámba és levettem ruháimat a vállfáról. Egyszerű rövid ujjú kék-fehér csíkos kapucnis póló, szaggatott farmerrel és amerikai zászlós tornacipővel. Gyorsan behajítottam az összes tankönyvet a táskába amire szükségem lesz ma, vállamra vetettem és elindultam az egyetemre, ahol már barátaim vártak rám.


-Hahh. Na végre, hogy itt vagy. Már azt hittem eltüntél-üdvözölt Jin, aki egy évvel felettünk járt.
-Héj! Jimin! Mizujs testvér? Milyen volt a tegnapi csaj?-Hoseok néha nagyon fárasztó tud lenni... Vvel együtt... Ez a két majom-három, Jungkokkal- sokszor úgy leszívják az energiámat, hogy még ahhoz sincs erőm..
-Hagyjál már Hope! Fáj a fejem..!-szóltam rá mogorván.
-Na miva'? A nehéz bombázó lenyomtam a nagy és erős Jiminiet?-viccelődött Taehyung is.
-Na most fogjátok be, mert leütlek mindkettőtöket!-fenyegettem meg őket, mire kicsit hátrébb léptek.
-Hó-hó-hó! Nyugi van Jimin! Örülök, hogy hajlandó voltál felkelni a kedvemért és befáradni az iskolába a harmadik órára-köszöntött szívszorító szeretettel Nam. Mintha apámat vagy a dirit hallottam volna... Nagy kedvem volt ezt hallgani.
-Ja. És ne verekdjetek, mert nincs kedvem utánatok takarítani és kimosni a ruhámból a vérfoltokat- közölte velünk nézőpontját Suga. Mostmár majdnem teljes lett hét fős kis csapatunk. Csak a kis Kook hiányzott.
-Yoongi! Ne hazudj! Én szoktam mosni és takarítani meg mindent csinálni nem te!-durcizott be Jin.
-Nyugi hercegnőm. Csak vicceltem- legyintett Suga egy puszi kíséretében. Igen: hercegnőm, puszi. Igen, ők melegek és egy párt alkotnak. De mi így is szeretjük őket.
-Na, hogy aludtál?-tudakolta a mi kedves barátunk, Suga, gonosz mosolyyal az arcán.
-Ne kérdezd meg többet, mert Jin moshatja a ruháidat!-úú, ma elég sokat fenyegetőzök. Lehet vissza kéne vennem, mielőtt még bajom lesz belőle.
-Naaa!-ölelte magához hercegnő még jobban és védelmezően Yoongit, mint eddig. Suga pedig csak önelégülten vigyorgott tovább, a többiek meg nevettek. Komolyan azt hittem, behúzok valakinek. Nem tudom mi van ma velem. Nem tett jót a tegnap este.
-Na most már tényleg elég. Ne veszekedjünk már állandóan! Jimin, vettél be fájdalomcsillapítót?- kérdezte Namjoon.
-Igen!-higgadtam lejjebb.
-Rendben. Akkor az nemsokára hatni fog és kutya bajod se lesz.
-Azt azért kétlem... De mindegy-motyogtam az oroom alatt.
-Higyj nekem-bíztatott nem sok sikerrel.
-Hol van Kookie? Nem kéne már itt lennie? Mindjárt csengetnek.-kérdezte J-Hope.
-Nem. Tegnap este becsajozott és kiderült, hogy a lány itt tanul és első éves.
Mi, a többség, harmadévesek vagyunk: Suga, V, Hope, Namjoon és én. Jin most végzős. Jungkook pedig még csak másodikos.
Társalgásunknak a csengőszó vetett véget. Mindenki szétszéledt, ment a maga órájára. Nekem biológia volt a nyugati szárnyban, Hoseokkal. Beültünk az utolsó padba, mert természetesen egyikünk sem tanult. A vén Kim prof.asszony mint mindig, most is egy húsz percet késett. Már igazán nyugdíjba mehetne az a boszorka. Szerintem első évem első napján kiszúrt magának. Minden áron meg akar buktatni.. Bejött. Nem vett észre szerencsére.


Nagy nehezen végig szenvedtem a napot. Alig vártam, hogy vége legyen. A srácokkal a suli előtt találkoztunk.
-Na. Akkor mi legyen?-kérdezte Suga- Mert nem érek rá nektek egész nap.
-Ajj Suga! Hogy lehetsz ilyen?- kérdezte Hopie- És Jin, hogy bírod elviselni?
-Nehezen....-heccelte szerelmét, amin persze mi jót röhögtünk, Yoongi viszont nem.
-Jól van asszony. Ezt megjegyeztem. Akkor most már haza se gyere-dramatizálta túl a fiatalabb a dolgot. Elmehetne színésznek. Kár, hogy a zenei szakmát választotta.
-Kicsim, tudod, hogy nem úgy gondoltam. Nagyon szeretlek- ölgette meg Jin a "durcás" Sugát.
-Jól van édes. Visszafogadlak. Hazajöhetsz-lágyult meg a kemény fiú szíve.
-Ajánlom is-dorgálta meg hercegnő a hercegét. Míg lezajlott ez a kis szerepjáték, addig mi majd meghaltunk a kacagástól. Az elején megpróbáltuk visszafogni magunkat, de nem nagyon sikerült.
-Hali skacok!- köszönt az elveszett bárányka, Jungkook.
-Te is meglettél? Kérdezte Namjoon, de szinte meg se hallotta szegény maknae, mivel a két majom társa, Tae és Hopie letámadták a kérdéseikkel.
-Mi mentünk! Csá!
-Sziasztok!-búcsúzott Suga és Jin.
-Én is megyek-mondtam-Holnap találkozunk.
-Már ha felkellsz-dörgölte orrom alá Nam.
-Hahaha. Nagyon vicces. Leléptem-mondtam és sarkon fordultam.
Elindultam az utcán. Semmi kedvem nem volt haza menni abba a kis albérletembe. Úgyse vár ott senki. Barátnőm nincs, anyámék busanban, én meg itt szöulban az egyetemen. Szeretem ezt a várost, de azért legjobb otthon. Nem? Inkább úgy döntöttem, elnézek valamerre. Van egy jó kis kosárpálya, amit még egyszer Yoongi mutatott neki, mellette szoktak lenni az utcai táncosok, oda tartok.


Már javában folyik a bandaharc. Mármint két banda táncol egymás ellen, de barátságosan és vidáman. Nagyon jó volt látni őket. Már ismertem egy párat közülük, nem nagyon, csak egy kicsit, így behívtak engem is táncolni. Épp egy rohadt dögös csajjal kerültem össze és az elején nem csináltam semmi, csak álltam ott tátott szájjal és stíröltem. Tőlem legalább egy tíz centivel lehetett alacsonyabb. Hosszú combjai, derékig leérő egyenes fekete haja, fekete szeme, piros ajka és hófehér bőre volt. Piros, nyakba akasztható felsőt, rettenetes mini nadrágotés szandált viselt. Egyre több mindenkinek kezdett feltünni, hogy csak állok és nézem, így bevetettem magam. A lehető legjobb tánctudásomat produkáltam, mégis legyőzött. Mindkettőnket egy-egy fiú váltott. Én vállbaveregetéseket kaptam meg sajnálkozást, ő lepacsizott mindenkivel és továbbment, el innen. Megijedtem. Féltem, hogy nem látom többé, hogy elveszítem, ezért utána eredtem.
-Héj! Szia!-köszöntem neki, illedelmesen meghajoltam és bemutatkoztam, miközben fulladoztam-Park Jimin vagyok.
-Én pedig Kim Youra. Örvendek-hajolt meg ő is.
-Remekül táncoltál. Fantasztikus vagy! Még soha senki nem győzött le engem!-mondtam neki.
-Akkor már ideje volt, hogy valaki letaszítson a trónodról királyfi. Mondjuk, csodálkoztam volna, hogyha vesztek. És vagyok a legjobb-kacérkodott velem. Te jó ég! Már ennyitől dolgozni kezdett bennem valami odalent.
-Hmm. Igen? Nálad aztán van egó bőven!-próbáltam felvenni vele a kesztyűt.
-Van is mire-nevetett, majd kikerült és továbbment.
-Hé! Várj meg-mentem utána.
-Minek is?-kérdezte.
-Hááát, csak úgy. Szeretném jobban megismerni azt a lányt, aki legyőzött-válaszoltam.
-Áhh. Értem. Szóval szeretnél felszedni. Rendben Jimin. Akkor meghívhatsz a kedvenc éttermemben.
-Miii?? Én ilyet nem mondtam-kezdtem pánikolni és pirulni os egyaránt. Nagyon megrémültem attól, hogy így belém látott. Mi ez a csaj? Alien mint V? Ahj...
-Nem mondtad, gondoltad. Tudom. Minden fiú ugyanazt akarja.
-Én nem vagyok "minden fiú"-csak majdnem, de neki erről nem kell tudnia- de ha nagyon szeretnéd meghívhatsz egy italra-figyeltem a reakcióját. Ami be nem maradt el. Megtorpant, eltátotta a száját, kikerekítette szemét és rám meredt.
-Méghogy én hívjalak meg!? Milyen férfi vagy te? Ez hallatlan-és már megint ott hagyott. Kezd az idegeimre menni ez a sok futkosás.
-Várj! Csak vicceltem. Mutasd az utat és meghívlak a kedvenc éttermedbe-ajánlottam fel neki, de nem vált be. Még csak rám se pillantott. Felvetett állal sétált egyenesen előre.
-Figyelj Youra! Ne haragudj, csak vicceltem. Komolyan mondom, hogy elviszlek abba az étterembe. Naaa. Légysziii!-könyörögtem neki. Megint megállt. Elmosolyodott, még fel is nevetett, aztán megszólalt.
-Rendben. Mehetünk.
Mondta vigyorogva és belém karolva elindult.